Porctörés a térdben, műtét utáni fájdalom

Tisztelt Doktor úr! Kézilabdáztam és el estem rá a térdemre és nem kezeltettem egyből mert nem éreztem fájdalmat csak majd egy pár hét múlva így el mentem egy orvoshoz aki injekciózni kezdte 2hétig 2naponta, de olyannyira fel puhultnak és érzéstelennek éreztem, hogy orvost váltottam ekkor már nem tudtam hajlítani és járni vele sem igazán...! A másik orvos meg operált ASC (elnézést a rövidítésért) -ás műtétem volt nagyon sok porc tört össze térd jelentős részén ő ezt le szedte majd porc erősítőket szedtem, de nem, hogy jobb rosszabb lett mert folyamatosan váltak le a porcok és egy jó indulatú daganat lett, amit el távolítottak, de ez után is fenn állt a probléma ezt követően mondta azt az orvos hogy rohad a porc.. El mentem egy másik orvoshoz aki viszont lemez lapokkal tartotta össze a térdemet és azokat is el távolították már, de iszonyatos fájdalmaim vannak! És az orvos most egy bizonyos szilikonos fel töltést javasolt! ön szerint ez mivel járna és hogyan használna ez a lábamnak semmi fogalmam nincs sajnos róla, hogy ez mit jelentene! köszönöm előre is hogy válaszol nekem: Péter

Dr. Bogdán Aurél válasza térdfájás témában

Az elmondása alapján nekem úgy tünik, hogy az Ön térdét igencsak félre kezelték. Egyből injekciózással kezdeni tilos az Ön életkorában. Feltehetően az injekciózások hatására kezdett el a térdében a porc pusztulni. Az ASC során eltávolították az elhalt porcokat, de sajnos ezzel a folyamatot nem tudták megállítnai. Bár nem ismerem a műtéti jegyzőkönyveket, a röntgeneket és az arthroscopos képet sem, de így a leírás alapján úgy gondolom, hogy túl sok lehetőség nincs, a térde panaszmentessé tételére. Az egyik megoldás az, amit szilikonos feltöltés néven emlegetnek. Ez átmenetileg megoldhatja a térdpanaszait., Ami tartósabb megoldást hozhatna az a porcátültetés, ha erre alkalmas a térde, a végleges megoldás pedig a protézis beültetés., Hogy pontosan melyik lenne a megfelelő, azt egy megfelelő ortopédiai vizsgálat döntheti el. Azt javaslom keressen fel egy egyetemi ortopédiai klinikát, vagy egy nagy ortopédiai osztályt, ahol a megfelelő szaktudással állhatnak a problémához!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. szeptember 28.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

A térdfájdalom okai
Kedves Doktornő! 2019.12.03-án kaptam a térdembe porcjavító injekciót (Sing Joint). A térdem akkori állapotában a lépcsőn felfelé menetkor éreztem fájdalmat,...
Hideg fájós láb
Tisztelt Dr. Nő, Úr! Hetek óta éreztem időnként szúró fájdalmat a bal térdhajlatomban hátul. Kellemetlen volt, de nem vészes, jött és ment. Aztán egy hete...
Térdfájdalom
Tisztelt Doktornő! A segítségét szeretném kérni az alábbi problémával kapcsolatban: Bal térdem fáj 3 hete, hátul az inas rész, de az egész ropog. Reggelre...
Térdfájdalom
A mai röntgenfelvételem mellé ezt a magyarázatot kaptam: "A rés medialisan több, mint a felére beszűkült. A peremeken felrakódások vannak. Az eminentiák...
Térd fájdalom
Tisztelt Doktor úr! KB 4 hete napi rendszerességgel fáj a bal térdem! Nem nagy fájdalom, inkább csak kicsi zavaró jellegű! Voltam vele ultrahangon, melyet...
Szaggató térdfájdalom
Tisztelt Dr. Nő/Úr! Én egy 41 éves, nem dohányzó, ülő munkát végző nő vagyok. A segítségét szeretném kérni egy ideje fennálló problémában. Lassan már 1...