Meddig tart a fájdalom

2010. augusztus 3-án műtöttek kiszakadt porckorongsérvvel (14mm), a fájdalmaim kb. 2 éve kezdődtek, de tudtam mellette kosárlabdázni rendesen, csak néha előjött a fájdalom, főleg ülés közben, idén márciusban keltem fel úgy h iszonyatos fájdalmam van és nem bírok mozogni se szinte. A műtét óta változó az állapotom, hol nincs fájdalmam, hol pedig van. Gyógytorna után eleinte fájt eléggé, még sugárzott a lábamba, aztán egy pár hétig semmi fájdalom, azóta reggelente szoktam jobban érezni, valamint az utóbbi pár napban visszatért az a fájdalom, amit eleinte éreztem, tompa fájdalom, néha a lábamba is érzem. Főleg ülés közben. Rendszeresen csinálom a gyógytornát, valamint járok úszni heti 2-3szor. gyorsúszás, valamint mellúszás, mind a kettőt szabályosan persze. Normálisak a fájdalmaim, vagy ugyanezek a fájdalmak már nem jelentkezhetnének?

Dr. Szamosi Szilvia válasza gerincsérv témában

Úgy emlékszem, hogy a kérdésre korábban már válaszoltam. A műtét utáni fájdalom bizonytalan ideig elhúzódhat, a hegesedés miatt is megválatoznak a viszonyok. Ha nem múlik a panasz, akkor meg kell kontrollálni MR vizsgálattal, hogy mi okozza a problémát.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. október 01.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Nyaki gerinc MR értelmezése
Tisztelt Doktornő! Édesapám az alábbi MR leletet kapta. Kérném szépen véleményét, hogy mi is megértsük mi van rajta. "A nyaki lordosis C. IV. punctum...
Mi a probléma a gerincemmel?
A jobb oldali űlőgumóm fájdalma egyre rosszabb, van úgy, hogy fekve is kegyetlen fájdalmat okoz. Kérem legyen kedves megnézni a képalkotó leletemet melyet...
Porckorongsérv? Teendők?
Jó napot kívánok! Az alábbi leletet kaptam MRI-ről: A lumbosacralis gerinc MR vizsgálata, sagittalis síkú T1, T2, STIR, coronalis T2, STIR, axiális T2...
Gerincsérv következményei
Tisztelt Webbeteg! Kezdődő ágyéki gerincsérvet diagnosztizáltak nálam., Derékfájdalommal jár üléskor-hajoláskor. Az utóbbi időben gyakori vizelési problémáim...
Gerincsérv MRI felvétel értékelése
Tisztelt Doktor Úr! Kérném szépen véleményét az alábbi lumbalis gerinc MRI lelet értékelésében: A lordosis íve elsimult. A csigolyatestek magassága szabályos...
Gerincsérv okozta vizelési probléma
Kedves Doktor úr! MR vizsgálattal igazolt gerincsérvem van (LV-SI között főleg bal oldali kiboltosulás) és az lenne a kérdésem, hogy ez okozhat-e gyakori...