Mi a baj?
Tisztelt Doktor Úr!
22 éves lány vagyok. 4 évig szedtem a Yadine fogamzásgátlót és 2009. áprilisától abbahagytam a tabletta szedését. Májusban csináltattam egy vérképet, amely teljesen jó eredmnyű lett. Az utolsó menszesz időpontja október 16.-a. Azóta teljesen megszűnt a menstruációm. Novembertől védekezés nélkül élek nemi életet. Terhességre utaló jelek jelentkeztek, decemberben (hányinger, duzzadt mellek, szagokra való érzékenység, haspuffadás) (már örült a család is) . Vettem tesztet, ami negatív lett. Január 7.-én elmentem nőgyógyászhoz, ahol megvizsgáltak. Azt mondta az orvos, hogy terhességet nem tapint, csinált még rákszűrést. Hozzáfűzte, hogy ha a rákszűrés leletéig nem jelentkezik a menszesz peteérést serkentő gyógyszert fog felírni. A leletig nem jött meg a menszeszem, és csak a leletemért mentem el az orvoshoz mert nem akarok gyógyszert szedni, ugyanis a családban (párom részéről) szedett egy nő peteérést serkentőt és hármas ikrei születtek. A lelet alapján megállapították, hogy a méhfal hártyájának leválásáról van szó, amely lehet kisebb gyulladás vagy hormonszint felborulás miatt. Továbbá a HPV vizsgálatot jelölték meg. Ez ügyben nem kaptam semmilyen információt. Klion-D 100 hüvelytablettát kaptam, amely a tájékoztató szerint fertőzés miatt kell szedni 10 napig. Kontrollra 3 hónap múlva kell visszamennem. Aggódom, hogy ha bejelölték a HPV-t akkor a 3 hónap nem lesz késő már a betegség megállításához. A következő napokban tervezem, hogy elmegyek a házi orvoshoz és egy teljeskörű vérvételre való beutalót kérek. Nem tudom mi a teendő ezügyben még.
Várom mielőbbi válaszát.
Üdvözlettel.
Dr. Csuth Ágnes válasza menstruáció kimaradása témában
Kedves Hölgyem! A peteérést serkenő gyógyszerre akkor van szükség, ha egy nőnek nincs peteérése. Önnek valószínű, most nem volt peteérése, és emiatt nem volt vérzése sem. Az, hogy gyulladás van a hüvelyben, egyáltalán nem olyan nagy tragédia, használja a gyógyszert, várhatóan rendben lesz az eredménye. A HPV-t ilyenkor biztonságképp jelölik be a kérőlapon., Amikor visszament a leletért, akkor szükség esetén a HPV vizsgálatot le lehet venni, de ha a citológia nem kóros, akkor egyrészt nem szükséges ellenőrizni, másrészt nem kell aggódnia miatta, mert a nők több, mint 90 %-a átesik a HPV fertőzésen, ez még nem jelent semmit. A menses viszont rendezni kellene, és hormonvizsgálatot kellene csinálni, hogy kiderüljön, miért nem jön meg. Még a prolaktin szint is lehet magas, ha emlőduzzanat jelentkezett, viszont nem terhes, de ez csak egy lehetőség.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.