HPV és méhszájműtét

Tisztelt Doktor Nő! Kovács Ramóna vagyok. Ismét egy panaszom lenne amelyre szakvéleményét kérném! 2010 május 4-én méhszájműtéten estem át, azóta nőgyógyászhoz folyamatosan járok ellenőrzésre. A műtét utáni 6 hetet bőven megvártam a szeretkezéssel, valójában több, mint 2 hónap után sikerült barátommal közösülni, ez után volt egy vérzésem, a hímvessző miatt amely a műtött részt érte. Megsértett egy részt, és azóta nehezebben hámosodik, mint a többi felület. 2010., decemberében volt egy kenet levételem amelynek eredménye P 3, HPV gyanu volt. Ekkor kaptam immunrendszer erősítőt, majd egy HPV tipizálás következett amely negatív lett " hála istennek" illetve P 2 a kenet eredmény. Most 2011. július 5-én levettek tőlem egy oncocytológiai kenetet. Amelynek eredménye: P 2, HPV gyanú, gyulladással. Ön szerint ismét immunrendszer erősítőt alkalmaz majd a doktor úr? Vagy talán ismét műtétre lesz szükség a sértett felület miatt? És a probléma még az, hogy nem tudok most elmenni a szakrendelésre, mivel menstruációm van és jövőhéten pedig nyaralok.: (2 hét múlva tudok csak elmenni.: (Ez ronthat a helyzeten? A nyaraláson medencében.gyógyfürdőben való fürdést javasol? Köszönöm, hogy levelem elolvasta! És válaszát várom! Tisztelettel: Ramóna

Dr. Herman Tünde válasza HPV témában

Ahhoz, hogy válaszolni tudjak fontos lenne a méhszájműtét szövettani lelete, ill. a HPV tipizálás eredménye. Két hét alatt nem romolhat jelentősen a helyzet, ill. nyugodtan fürdőzhet.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. július 26.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Érthetetlen citológia
Tisztelt Nőgyógyász! Megkaptam a citológiai leletemet, amin a következő dolgok vannak beixelve: Kenet értékelése: NEGATÍV Reaktív és reparatív jelek:...
Hpv fertőzés során, hogyen lehet...
Kedves doktor úr, HPVt diagnosztizáltak nálam le, három héttel ezelőtt, valószínűleg a páromnál is jelen van. Két héttel ezelőtt megkaptam a HPV elleni...
Hpv teszteredménnyel kapcsolatos kérdés
Tisztelt Doktorúr! Szemölcs panaszokkal fordultam orvoshoz, hpv 6,11 pozitív tesztem volt körülbelül egy évvel ezelőtt. A szemölcsöket fagyasztották illetve...
Az élet Hpv-vel
Tisztelt Doktorúr! 8 éve diagnosztizáltak hpv 16-os típussal. S a mai napig a vírus nem hagyta el a szervezetem Kédésem arra vonatkozna, miként lehet élni...
Irritált hüvely bemenet
Kedves Doktor úr! 39 éves nő vagyok, 4 terhességen vagyok túl, van egy 5 és egy 3 éves lányom. 2021-ben voltam még terhes a harmadik gyermekemmel, akit...
Hpv diagnosztika
Hpv 68 eredményt kaptam juniusba akkor a citologia eredményem negatív lett, de aktív magok egy lezajlott gyulladást mutatnak 3 hónap múlva ismét citologia...