Van okom a félelemre?
Tisztelt Szakértő! Édesanyámat március elején vesztettem el, amit apám nem nagyon tud elfogadni. Krónikus beteg több betegséggel, ennek ellenére ismételten alkoholhoz nyúlt. Augusztus elején komoly nyugtató és vérnyomáscsökkentő, mennyiséget vett be. Bekerült az SBO-ra, de az öcsém saját felelősségére hazavitte. Most 12 napja felhívott, alkoholos állapotban volt és az asztalra ki volt készítve egy csomó üres gyógyszeres levél. Természetesen hívtam a mentőt. SBO majd másnap pszichiátriai konzílium, ahol én azt kértem, hogy vegyék fel pszichiátriára. Mára már másfél hete van bent, gyógyszereket kap, velem szemben viszont nagyon aggresszívvé vált. Engem okol, hogy bent van, szerinte én dugtam be oda, majd fenyegetve mondta, hogy nem lesz ő sokáig bent. Felhívtam az orvosát, aki azt mondta, hogy nagyon nyugodt, jól kooperál és egyáltalán nem hitte el, amit mondtam neki az észrevételeimről. Gyerek koromban 12 éves koromig naponta terrorizálta a családot. Most ezek az emlékek nagyon intenzíven élnek bennem. Most már csak azt szeretném tudni, hogy kell e félnem a bosszújától! Féltem a családomat! Mit tegyek ebben helyzetben? Sürgős választ kérnék szépen mert úgy tudom, hogy néhány nap múlva hazaadják. Köszönöm szépen előre is: Kné Andrea
Dr. Diószegi Judit válasza pszichés probléma témában
Kedves Levélíró! Édesapja állapotát pontosan csakis az őt kezelő pszichiáter tudja megítélni. Én így nem tudom megjósolni, hogyan fog viselkedni, amikor elhagyja a kórházat. Az agresszív megnyilvánulás lehet állandó személyiségjegy, a tartós alkoholfogyasztás okozta személyiségváltozás, indulatkezelési zavar, pillanatnyi állapot, melyet okozhat félelem, szorongás, stressz, esetleg hallucinációk. Mielőtt édesapja elhagyja a kórházat, konzultáljon a kezelőorvossal, ő tud hiteles információkat nyújtani.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.