Gondok a suliban!

Jo napot kivanok! A fiam hét és fél éves, második osztályos tanuló. Jó eszu, gyors felfogású, ugyes gyerek. A természete azonban nagyon nehéz, akaratos és sértodékeny. A gondok tavaly a suliban kezdodtek: zavarta az orát, adautott az osztálytársának, bemászott a szemeteskukába. Mindig volt azonban kifogása, amivel megmagyarázta, mit miért tett (ahogy a mai napig is van). A késobbi gondokat elkerulendo, a taníto nénivel gyeztetve, szakemberhez fordultuk – speciális pedagógushoz, iskola-pszichológushoz. A doktorno azt mondta, a gyerek értelmes, okos, kicsit hiperaktív, valamitol szorong... A nyári szunet alatt – gondolom a kisebb lekotottség miatt – nem volt igazán gond, bár a „nem akarom meghallani, amit kérnek tolem“ szindróma otthon is fennált, de a nyár simán eltelt. Elérkezett a második évfolyam, és a gondok újrakezdoddtek. A tanító néni pedig kuldi a beírásokat, ami engem szornyen zavar és bánt. A beírások a kovetkezoek: zavarja az órát; zavarja a tanítást; zavarja a társát; megrúgta a társát; tornaórán nem csinálja, amit a tanító néni kér; nem figyel az órán...stb. Minden egyes beírást szóvá teszek a fiamnak. Próbálom vele megértetni, hogy ez a viselkedés nem méltó egy okos fiúhoz, de nagyon sokszor elofordul, hogy leordítom a fejét, hogy már megint milyen butaságot kovetett el. Ilyenkor persze sír, ígérget, és ha megkérdem, hogy miért csinálta, a „nem tudom“ a válasz. Személy szerint ezeket a beírásokat nem tartom célravezetonek: a gyerek, pontosítok az én gyerekem ezt nem veszi buntetésnek, nincs igazán tudatában annak, hogy rosszat tett. Én pedig kaparom a falat, mert a rengeteg beírásnak az lesz a vége, hogy a magaviseleti jegyét fogják lerontani. Kérdeztem a doktornotol, hogy mi a véleménye a beírásokról, és o azt mondta, hogy szerinte ezeket a kihágásokat a tanító néninek másképpen kellene kezelnie. Próbáltam beszélni a tanító nénivel ez ugyben, o pedig azt mondta, hogy o akkor mit csináljon? Próbáljam meg én megbuntetni valami olyan dologgal, amit a fiam szeret: TV, számítógép... Számítógépunk nincs, a TV-t pedig csak hétvégén nézheti, ill. ha buntetésben van, akkor hétvégén sem!, Amit viszont nagyon nem szeret a fiam, ha eltolom magamtól, amikor át akar olelni, vagy ha nem beszélek vele., De ha ezekkel a dolgokkal buntetném, akkor elobb utóbb a kozelembe se jonne...legalább is én így gondolom, ezt pedig nagyon nem szeretném. Mondtam a tanító néninek, hogy mindenben szabad kezet adok neki, nagyon szeretném ezeket a problémákat megoldani! A tanító néni viszont a doktornotol vár „használati utasítást“, hogy mit kezdjen a fiammal. Most eljutottam a két szék kozott a pad alá szintre. Teljesen tanácstalan vagyok! Utálom magam, mikor uvoltok a fiammal, és egy nagy adag szerencsétlenségnek érzem magam! Én is nagon hirtelen természet vagyok!) Egy pici a családi háttérrol: családi házban faluhelyen élunk, a férjemmel, és az édesanyámmal. A férjem kamionsofor, így csak ritkán van otthon, ezért a kisfiunk szinte teljes egészében az én gondom. Kérem adjanak tanácsot, hogyan vátoztathatnék! Válaszukat elore is koszonom!

Ujpál Zsófia válasza pszichés probléma témában

Kedves Aggódó Anyuka! A leírtakból úgy tűnik, sem a tanár néni, sem pedig az iskolapszichológus nem meri felvállalni a felelősséget, hogy bármit is tegyenek, bármi biztosat is mondjanak. A gyermek „rosszalkodása” lehet egyfajta túlmozgásosság, az ilyen aktív kicsik nehezen tudnak egy helyben maradni, mindig valami csinálniuk kell. Másrészt a rosszalkodás sokszor egy természetes lázadás, figyelem-felkeltési eszköz. Az iskolapszichológusnak igaza lehet abban, hogy a fia fokozott lelki nehézségeket él meg, és az emiatti fokozott belső lelki feszültséget ily módon vezeti le – lázad mindenfajta tekintély ellen, ezzel akaratlanul is a figyelem központjába kerül. Segítsen neki megfejteni ezt a lelki nehézséget, ami a viselkedési problémái mögött állnak. Beszélgessenek sokat – ne az iskoláról, de minden másról, hogyan érzi ő magát, mit szeret, mit nem szeret. Hosszas és alaposabb beszélgetésekből kiderülhet, mi is bántja őt. Talán az édesapja figyelme hiányzik neki! Minden gyermeknek, de egy kisfiúnak szüksége van apukára, apa-képre, aki beavatja őt a világ fiús dolgaiba. Nyílván a férje munkáján nem lehet változtatni, de figyeljenek arra oda, hogy, amikor otthon van, akkor legyen sokat a fiával, adja meg neki az apai figyelmet, apai szeretetet. A belső lelki feszültséget segíthet neki levezetni bármilyen sport, délutáni aktivitás, így a testi kifáradással együtt a lelke is picit megnyugszik. A szeretetmegvonás nem jó módszer, csak elmélyíti a problémát. Hiszen a fiúnak pont a figyelem és a szeretet hiányzik! Emellett fontos megszabni a kereteket, azaz ha rosszalkodik, akkor ez meg ez a következménye. Fontos a következetesség. Az üzenetnek, ami átmegy az ő kis fejébe ennek kell lennie: „Téged szeretlek, de, amit csináltál, azt nem szeretem. Nem te vagy a rossz, hanem az, amit csináltál”. Ha sokat és nem megfelelő módon büntetnek egy gyermeket, akkor ugyanis könnyen kialakul benne az „én rossz vagyok” énkép, amely aztán negatívan befolyásolja a későbbi személyiségfejlődést. Amennyiben a viselkedési problémák nem enyhülnek, keressenek fel egy gyermekpszichológust, aki független az iskolától! Minden jót és sok türelmet kívánok!

Itt kérdezhet