Lehet jobb?

Tisztelt Doktornő! A kérdésem kisfiammal kapcsolatos. A fiam most 21 hónapos. Hat hónapos korától tudjuk, hogy a szemeivel elég gyengén lát, mindkét szeme -13 dioptriás. Korán benőtt a kutacsa, ezzel kapcsolatban kellett szemvizsgálatra menni, ekkor, derült ki. Ebben a hónapban kapott -10 dioptriás szemüveget. A kérdésem az, mire számíthatunk a jövőben? Mert sajnos bármelyik orvossal beszélek a témában (gyermekorvos, szemész orvos vagy akár optikus) mindegyik nagyon készséges, elmondja, amit tud, de nem biztatnak semmi jóval. Mindegyik elmondja, hogy az orvostudomány a szemészet területén nagyon gyorsan fejlődik, ami tényleg érezhető is, de valami kis biztatás jó jönne...hogy ez esetleg lehet jobb is...vagy csak egyszerűen tudjam a tényeket. Úgy tudom, hogy aki távolra nem lát annak nincs esély javulásra, sőt kamaszkorig ez romlik is. Esetünkben ez meddig romolhat? Olvastam műszemlencséről is, de azt gondolom csak 18 éves kor után csinálják. Előfordulhat, hogy megvakul a kisfiam?

Dr. Papp Júlia válasza látászavart témában

Tisztelt kérdező! Kedves anyuka, a leírásból még sajnos kevés információt tudtam meg. A nagyfokú rövidlátóknál a leglényegesebb kérdés a dioptria fokozódás üteme, a szemtengely hosszának változása (ha úgynevezett "tengely myopiáról" van szó!). A hamar becsontosodott kutacs mellett esetleg más eltérés is van a csontosodásban? Nem kíséri esetleg egyéb idegrendszeri eltérés a folyamatot. Nagyon fontos lenne az apróság szemfenéki statusa - milyen a látóidegfő, a látóhártya állapota, nincs elvékonyodás, pigment összecsapzódás stb. A rövidlátás esetén valóban nem szokott javulni a dioptia érték, mert a tengelyhossz változással a távollátás hajlamos a mérséklődésre. A kisfia esetében a romlás mértéke előre nem jósolható meg. Ha a szemfenéken minden elfogadható, rendben van és ultrhanggal is követhető a tengelyhossz fokozódás, a nyúlás, akkor felvetődhet az úgynevezett "scleramegtámasztás"-os műtét. Ennek során altatásban egy szalagot fűznek a szemizmok alá a szemgolyó mögé, mely segít mérsékelni a szem "nyúlását". Ha erre a műtéti típusra nem alkalmas a szem, akkor majd ha stabilizálódik a szem dioptria értéke vetődik fel bennem a tiszta szemlencse eltávolítása, és megfelelő erősségű műlencse beültetése. A szaruhártyán végzett lézeres beavatkozás a nagy dioptria érték miatt kétséges, hogy kivitelezhető. Addig nagyon-nagyon sok kitartást kívánok és türelmet amíg a kis apróság felcseperedik. A szemüveg és tartalékszemüveg mellett - lehet, hogy egyedül maradok az ötletemmel -, de nagyon ritkán jól együttműködő gyerkőccel meg lehet próbálni a kontaktlencse viselését is. Ehhez a szülőknek nagyon nagy rutint kell szerezniük a kontaktlencse ápolásában, tisztításában, pontos behelyezésében, biztonságos eltávolításában. A fertőzésre veszélyeztető jelek biztos felismerésében, rendszeres kontroll a lencse illesztését végző szakemberrel. (Eddig néhány hónapos baba esetén választottuk a kontaktlencsét, amikor a két szem között akkora volt a dioptria különbség, amit szemüvegként nem tudott volna elviselni és tartottunk a tompalátástól.) 21 hónaposan - már sokkal öntudatosabbak, aktívabbak a gyerekek - picit nehezebb hozzá szoktatni a lencse viseléséhez, de esetleg érdemes lenne megpróbálni. Természetesen még egyszer kiemelném a veszélyeit, felelősségét és a szülőkre háruló rengeteg feladatot a lencse viselése során.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. augusztus 30.

Kérdések és válaszok: A szem betegségei

Üvegtesti homály mit tehetek
Tisztelt Dr. Cserháti Zoltán! Az üvegtesti homályokkal kapcsolatban szeretnék öntől kérdezni. Körülbelül 6 évvel ezelőtt jelentkezett nálam az első panasz....
Szemkáprázás
Előzmény: gyermekkorom óta vagyok rövid látó, illetve aurás migrénem van. Pár nappal ezelőtt megjelent egy fénylő folt a bal szemem előtt, ami nem múlik el...
Elpattant ér a szemhéjon
Kedves Doktor Úr! A véleményét szeretném kérni. A jobb szemhéjjamom nagyon régóta van egy értágulat (mint egy visszér). Nem okoz gondot, nem fáj. Tegnap óta...
Kancsalság ellenes műtét után
Tisztelt Doktor Úr! strabismus divergens elleni műtéten estem át. Beavatkozás: Retropositio m. rect. ext. 9mm l.u. Arról szeretnék érdeklődni, hogy a műtétet...
Torz látás retinaműtét után
Tisztelt Doktor úr! Véleményét szeretném kérni a következőben: Bal szemem: lágy kontaktlencse viselése mellett korrigált szem (-0,25D, -1,75 kontaklencse)...
Pupillaméretben különbség
Tisztelt Doktor Úr! Kb. egy hónappal ezelőtt vettem észre, a fürdőszobában, hogy a jobb pupillám kicsit nagyobb a balnál. Ez csak bizonyos fényviszonyok...