Mitrális prolapsus
Kedves Doktornő! Volta szív UH vizsgálaton, és enyhe Mitrális prolapszust állapítottak meg. A kardiológus azt mondta, hogy az ES nak nincs jelentősége, de évente kell járnom kontrollra. Rosszabbodhat? Most kezdenék el sportolni, mint már a korábbi kérdésemnél írtam. Egyébként Crohn beteg vagyok, de nyugalomban van már évek óta, nem is szedek semmit. NYugodtan elkezdhetem fokozatsan? A prolapsus miatt nem fogok lefordulni a futógépről? Köszönöm szépen Attila
Dr. Bene Orsolya válasza mitrális prolapsus témában
Kedves kérdező! Nyugodtan elkezdhet futni, azt hiszem, Önnek írtam, hogy lehetőleg a nagyobb súlyok emelgetését kerülje. A prolapsus önmagában jóindulatú eltérés, ha nincs más szívbetegség (koszorúér-szűkület, szívizom-gyengeség), akkor az extrák miatt sem kell aggódni. A prolapsus ritkán romolhat, ezért kell kontrollálni, de ez nem túl gyakori. Lassan, fokozatosan emelve a terhelést nem lesz baj.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.