Mellkasi és mellkastáji fájdalom
Azért fordulok Önhöz, hogy segítséget kérjek a folyamatos panaszaim miatt. Nem végzek megterhelő fizikai munkát, és idegeskedni sem szoktam mostanában, de mégis folyamatos nyomást érzek a mellkasomban, középen végig a bordáimnál. Leginkább kilégzésnél, olyan, mintha valami be akarná horpasztani, mintha beakarna zuhanni. Időnként pedig baloldali szúró érzés is társul hozzá, amitől a bal vállam, a kulcscsontom, a karom és a hátam is fáj a bal oldalon., De nem tudom, hogy szív probléma e, mert a mellkasi fájdalom (igaz nagyon ritkán), de köhögést is okoz, és előfordult, hogy a hangom is érdesebb lett, mint megfázáskor. A légzés sem mindig könnyű, bár inkább csak furcsa, nem szokványos érzés, de nem tudom jobban kifejteni. Olykor érzem ahogy dobog a szívem, anélkül, hogy például oda tenném a kezem, szóval elég erős. Persze nem mindig. A szorítás szinte állandó, már oldalfekvésben is zavaró, a járulékos fájdalmak viszont egy nap egyszer-kétszer jelentkeznek. Tudna tanácsot adni mitől lehet, így 19 évesen? (dohányoztam régebben, de már egy hónapja leszoktam, ha esetleg ez fontos lehet) Tüdőszűrőn májusban voltam, ott minden rendben volt.. Előre is köszönöm a segítséget.
Dr. Veress Dóra válasza mellkasi fájdalom témában
Kedves Kérdező! Keresse fel mihamarabb a háziorvoást és csináljanak egy EKG-t, mert a bal karba sugárzó fájdalom szív eredetű problémára utal. Emellett kellene csináltatni egy mellkasröntgent is, mert a légzéssel szinkron jelentkező mellkasi fájdalom utalhat tüdőgyulladásra, mellhártyagyulladásra és más tüdővel összefüggésben lévő kórképre. A mihamarabbi kezelés érdekében ne késlekedjen felkeresni orvosát!
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.