Újból kialakult vesekő
T. Dr. Kocsis Úr! Édesanyámat tavaly 3/4 évig az urológiára és emiatt a kardiológiára hordtam. Szepszissel induló vesekőképződése miatt. Sajnos neuropáthiája (állitólag ez, mert genetikailag nem volt előtte a családunkban) okozza rá a hajlamot, mivel nem sokat tud mozogni, itthon tavaly óta a botot felváltota a járókeret. Most jan. 8-án reggel újra vese-jellegű panaszok jelentkeztek. Sürgősségin 4 órát vizsgálták, ismét újra találtak 4 követ (6-8-6 mm-eseket). Nagyon elkeseredtem, mert tavaly 3 lapar.mútét és 2 kőzúzás volt, most ismét folytatódik, azaz kezdődik ez a rémtörténet. Ki-be hordtam a kórházba, szabadság, betegállomány idejében oldottam meg. Tegnap orvossal már nem találkoztam, csak most fogok. Tavaly nov. elején voltunk kontrollon, akkor a doktor is azt mondta, hogy már nem lesz több műtét, ő mindent megtett, anyukám sok gyötrésen volt már akkora túl. Betartjuk a folyadékfogyasztást, amit ön ajánlott táplálkozásra is figyelünk, szedjük a Magne B6-ot is. Mivel tudna engem megvigasztalni, mire számíthatok, tényleg ez így lesz ezentúl, míg el nem veszítem, a veséje ezektől nem fog működni és ebben hal meg. Már én is teljesen ki vagyok idegileg. Szeretném, ha sürgősen válaszolna. Üdvözlettel.
Dr. Kocsis István válasza urológia témában
Tisztelt Olvasónk! Megértem, hogy tehetetlennek érzi magát, de sajnos leírása alapján a legjobb ellátás és szükséges teendők betartása ellenére édesanyjának kiújulnak a kövei. Ez egy végtelen türelmet és megértést igénylő helyzet, aminek igazából jó és végleges megoldása nincs. A legtöbb, amit tehet, hogy rábízzák magukat édesanyja kezelőorvosára. Aggodalma, amiatt alaptalan, hogy édesanyja veséje a kövektől illetve a kezeléstől tönkremenne.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
![Dr. Kocsis István](/uploads/szakerto/szakerto_fenykep/szakerto_id/34.jpg)