Gyermekpszihológia

Jó napot! 8 éves lányommal van a gond, ugyanis problémát okoznak a matematikai szöveges példák. 3 közös megoldás után sem tud önállóan rájönni a 4. megoldására. A magyar nyelvet szuperül érti, a többi tananyaggal kapcsolatban meg, amit megtanul az egyik héten, nem jut az eszébe már a másikon, gondolok itt az idegen szavakra. Nagy probléma van még a szövegértés feladatokkal. Legtöbbször elsiklik az információk fölött. Otthoni tanuláskor nagy gondot okoz, hogy odafigyeljen a feladatra, sokszor elkalandozik a figyelme, elkezdi mesélni, hogy mi történt vele az iskolában. Ezért naponta 4 órákat vesz igénybe a felkészülés másnapra., De viszont a számítógép, dvd lejátszó, stb.kezelésével nincs semmi gond. Matematikából az egyszerü összeadás és kivonási müveletek sem okoznak problémát (1000-ig számolnak). A válaszát elöre is köszönöm.

Svábhegyi Gyógyintézet válasza tanulási nehézség témában

Kedves Kérdező! A levele alapján feltételezhető, hogy a lánya tanulási problémáinak hátterében diszlexia, avagy olvasási zavar állhat. Ennek egyértelmű megállapításának érdekében célszerű felkeresni a lakóhelyükhöz közeli nevelési tanácsadót (ahol érdemes célzottan logopédus segítségét, véleményét) kérni. Az úgynevezett differenciál-diagnózis (azaz a probléma egyértelműen körülhatárolt meghatározása) ismeretében a szakember (logopédus, fejlesztő pedagógus) hathatós segítséget tud adni. Aggodalomra azonban nincs okuk, mivel a diszlexia igen gyakori az iskolás korú gyermekek körében. Egyes becslések szerint több, mint 10 százalék az érintettek aránya, ám nagyon sokan vannak, akiknél nem, vagy csak - véletlenül - felnőtt korban, utólag diagnosztizálják a problémát. Mindenek előtt fontos tudnivaló, hogy a diszlexia nem betegség és nem fogyatékosság, hanem az információk speciális feldolgozása, vagyis egy sajátos, képekben való gondolkozás! Az Ön által leírtak - értelemszerűen - nem adnak elegendő támpontot ahhoz, hogy egyértelműen ki lehessen jelenteni, mikor és miként alakult ki ez a zavar. Lehetnek a háttérben biológiai okok (születéskori minimális károsodás, idegrendszeri fejletlenség, baleset) és bizony az oktatásban is kereshetők a kiváltó okok (például a balkezesek "átszoktatása", rossz olvasás-tanítási módszerek). A diszlexiára utalhat például az, ha például a lánya nehezen találja a szavakat beszéd közben, gyakran téveszti a dátumot, napot, a "bal-jobb" irányokat lassan azonosítja, rossz a ritmusérzéke. A zavar egyértelmű jelének tartják a szakemberek, ha a gyerek nehezen tanul idegen nyelvet (a diszlexiások éppen ezért gyakran felmentést kapnak ezekből a tantárgyakból). Azért nagyon fontos, hogy a diszlexia gyanúja mihamarabb megerősítést nyerjen, vagy megcáfolja azt egy szakértő, mert ha valóban olvasási zavarról van szó, a "fejlesztést" gyorsan meg kell kezdeni. Mivel - ismételten hangsúlyozva - nem betegségről van szó, ezért nem is "kezelik" a problémát a fejlesztő pedagógusok, illetve a logopédusok. A diszlexiás gyermekek fejlesztésének lényege, hogy speciális alapképességüket felhasználva megtanítsák a betűk és a számok világában történő eligazodást. Az olvasási zavarral küzdők többsége nagyon ügyes a logikai feladatok megoldásában, a kombinatív feladatok megoldásában (Ön is írja, hogy a számítógéppel ügyesen bánik), és ezek a gyerekek igen kreatívak. Ezeket a tulajdonságokat felhasználva, speciális módszerekkel "hozzák szintre" a szakemberek a diszlexiásokat. Amíg nem jutnak el fejlesztő pedagógushoz, ajánlatos néhány otthoni fejlesztő "gyakorlat" végzése. Ezek egyszerű és szórakoztató feladatok, amiket érdemes játékos formában végezni, mivel nem a gyerek fárasztása a cél. Ilyen lehet például, hogy a lánya kedvenc zeneszámához adjon dobkíséretet, vagy Ön tapsoljon el egy ritmust és a lánya ismételje el azt. Ha a gyerek szeret mozogni, próbáljanak meg együtt táncolni! Kezdetben egyszerűbb ritmusokat válasszon, majd ha azok mennek, egyre nehezebb ritmus legyen az alap! A ritmusérzék és a muzikalitás fejlesztése - érdekes módon - az olvasási és általában, a tanulási képességekre is jótékony hatással van! Tehát most a legfontosabb, hogy megkeressék a szakembert, aki diagnosztizálja a problémát! A szakemberrel való találkozást praktikus úgy "felvezetni", hogy "most elmegyünk egy nénihez/bácsihoz, aki segíteni fog, hogy a jövőben jól menjen a tanulás és élvezd az iskolát! ". Mindenképpen elkerülendő, hogy bármiféle betegségtudatot ültessen el a lányában, hiszen nem beteg! Ha a későbbiekben érdeklődik a "problémájáról", hasznos lehet olyan híres diszlexiásokat említeni neki, mint például Leonardo da Vinci, Mozart vagy Einstein. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. november 09.

Kérdések és válaszok: Csecsemőgondozás, gyermeknevelés

Tini tanulási probléma
T. Doktornő, 12 éves 5.-es lányom elsősorban a szóban történő feleléskor begörcsöl és mindent "elfelejt". Alsóban nem tanították meg tanulni, ezt azért merem...
Választható védőoltás
Tisztelt Doktornő! 3 hónapos kislányomnak szeretném beadatni a Bexsero oltást. Mi ezzel az oltással kapcsolatban az Ön tapasztalata? Kell e aggódni...
Elhúzódó hőemelkedés lehetséges okai
Kedves Doktornő! Gyermekünk 4 hónapos., Mintegy 15 napja van makacs hőemelkedése, testhőmérséklete szinte folyamatosan 37,2-38 C fok között van (a lázadatok...
3 éves kis fiu
Kedves Doktornő, 3 éves kis fiam véreredményében az érték MONO% mellett 14.5 , mire utal ez? Látta háziorvos de nem mondod semmit .
14 hónapos baba rázza a fejét
Kedves Doktornő! 14 hónapos kisfiam nem rég kezdte, hogy különböző hanghatásokat hallván (mosógép, turmix, sziréna) fejét rázni kezdi jobbra, balra, mintha...
Sirva eszik 4 honapos Kislányom és nem...
Jó napot kívánok. Van egy 4 honapos kislányom . Tápszeres babám . Lassan 2 hónapja sirva eszi a tápszert és nem fogadja el az adagját utóbbi időben azt vettem...