Vérnyomás
Tisztelt Doktornő/Úr! Vérnyomásom pubertás korom óta magas, pár éve a diasztolés érték a normális (80) értéket folyamatosan meghaladja, míg a szisztolés általában a normális értékhez közel marad. Szeretném megtudni, hogy ez most szisztolés vagy diasztolés hipertónia, de főleg azt, hogy ezek az értékek minek köszönhetőek (az egyik állandóan magas, a másik a normál határokon belül mozog). A kérdésem az lenne, h habár nem váltottam gyógyszert, ez korábban beállította rendesen a vérnyomásom, pár hónapja azonban már nem. és szeretném megtudni, h a diasztolés érték magas értéke csupán annak köszönhető, h a régi gyógyszer már nem úgy hat, vagy esetleg szervi problémára utal? Vérvizsgálatot rendszeresen végeztetek, és orvosi vizsgálatokra is járok, ahol azonban nem kaptam erre a kérdésemre egyértelmű választ, ezért fordulok most Önhöz. Kezdjek el valamire különösen odafigyelni, és esetleg gyakrabban kivizsgáltatni valamelyik szervemet (vese, máj, szív)? A magas vérnyomásom örökletes, eddig a vérképem negatív volt minden fő pontban. 10 éve, derült ki, hogy egy vesével születtem, de háziorvosom szerint ez nem okozza a problémámat. Hiszek az orvosomnak, de szeretném megtudni, h minek következtében változhatott meg a diasztolés érték. Válaszát előre is köszönöm!
Dr. Bene Orsolya válasza magas vérnyomás témában
Kedves kérdező! Ha jól értem, nem frissen felismert hypertoniáról van szó, hanem évek óta kezelik már. A hypertonia kritériuma egyébként otthoni mérést követően is 135/85 Hgmm feletti érték, míg kezelés során, ha nincs egyéb betegség, a 140/90 Hgmm célértéket kell elérni. Ezek alapján nehéz lenne megmondani, Önnek szisztolés vagy diasztolés hypertoniája van. Ha a diasztolés érték meghaladja a 90-et is, akkor valószínűbb a diasztolés hypertonia, ami egyébként középkorú (jellemzően inkább túlsúlyos) felnőtteknél gyakori - ez esetben módosítani kell a kezelésen. A gyógyszeres kezelés egy idő után sok esetben igényel finomítást különösebb szervi ok nélkül is, azonban, ha a dózis emelésére vagy második-harmadik szer bevezetése után sem sikerül tartósan elérni a célértéket, indokolt kivizsgálni, nincs-e egyéb eltérés a háttérben.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.