Lábzsibbadás - tanácstalanság
Édesapám (67 éves) bal lába egy jó hónappal ezelőtt kezdett zsibbadni. Elmondása szerint eleinte csak idegesítő volt, azonban az idő haladtával kezdett egyre nagyobb teher lenni. Mert, hogy minél inkább zsibbadt neki, annál inkább esett nehezére a járás, tudniillik, ahhoz, hogy meg tudja emelni a zsibbadó lábát kicsit a felsőtestét is megbillenti ellentétes irányba, amitől bicegve megy és nem mellesleg folyamatos izomláz és fájdalom van a csipőjében és a medencéjében. Az eddigi vizsgálatok (idegsebészet, MRI, reumatológia) megállapításai szerint 95%, hogy a gerincében az 5. és a 6. csigolya közötti porc elmozdult, ami nyom egy ideget (vagy ideggyököt) és egy eret, s ez okozza a zsibbadást. Műteni nem szükséges, tangetort, víz alatti tornát és masszírozást írtak fel neki. Igen ám, de most nem volt ott az az orvos akivel beszélni szokott, egy idősebb orvosnő azt mondta (miután látta édesapán nehézkes menését és elmesélte neki a problémáit), hogy kérjen egy beutalót a neurológiára, mert ez oda tartozik, nem reumatológiai a gond. Egyébként ahhoz képest, hogy mikor legelőször elment orvoshoz (kb. másfél hónapja) a bal lába zsibbadt, ma már mindkettő és emelni is alig tudja őket (egy lépcsőre is nehezen tud fellépni). Kérdésem az lenne, hogy akkor most kinek van igaza? Mi lehet Ön szerint a probléma? Köszönettel előre is.
Dr. Bessenyei Mónika válasza zsibbadás témában
Kedves Kérdező! Lehetnek a panaszok gerinc eredetűek, de okozhatja a lábban lévő kisidegek bántalma is. Én mindenképpen további vizsgálatokat javasolnék, melyet neurológus szakorvos írhat elő, ezért célszerű lenne felkeresni. Mindenképpen szükséges lenne ENG (elektroneurographias) vizsgálat, mely a lábban lévő kisidegek állapotát méri fel, illetve SSEP (szomatoszenzoros kiváltott válasz) vizsgálatra, mely az érzőpálya károsodásának magasságát tudja meghatározni. Ezek segítségével nagy valószínűséggel az ok meghatározható. Keressenek fel egy neurológust.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.