Agyi probléma?
Tisztelt Cím! A problémám a következő: 1-1, 5 hónapja enyhén zsibbadás szerű állapot jellemzi a jobb arc felem amely érzetem szerint a jobb szememből indul ki. Eközben a jobb alatt részben apró idegrángások észlelhetők, hogy ez folyamatosan fennáll-e nem tudom, de eddig mindig alkalommal láttam ahányszor tükörbe néztem.. Emellett a jobb vállam kulcscsonti része is minden általam ismert ok nélkül fáj, de van úgy, hogy a nyakam jobb oldali inas része is.Ezzel voltam háziorvosnál aki Magne B6-ot írt fel, de ez semmit nem használ. Időközben 2 hete kijött rajtam egy övsömör és ami a legrosszabb ma 1 hete szédülések jönnek rám. Ezek csak mozgás közben jelentkeznek, de akkor sem mindig. Nincs kettős látásom, nem érzek hányingert, becsukott szemmel egyenesen elmegyek illetve tökéletesen uralom a járművet pl. gépkocsi vezetés közben. Bár nem valószínű, hogy ide tartozna, de a bal láb izmom is indokolatlanul fáj kb. 4 hete már akkor is ha reggel felkelek. Nem tudom ezek összefüggnek-e illetve milyen irányú vizsgálatokra lenne érdemes beutalót kérnem? A szédülések és a zsibbadás közben a vérnyomásom normális és nem erőtlenedem el, igaz pánik szerű érzet kerít hatalmába, hogy mi van ha valami nagyon komoly bajom van? Válaszát előre is köszönöm! Őszinte tisztelettel: Pethő Ferenc
Dr. Bessenyei Mónika válasza zsibbadás témában
Kedves Kérdező! Lehet, hogy az arczsibbadása, szem körüli izomrángásai alapjából egy szorongásos állapot következményei. Az övsömör is vagy stressz, vagy legyengült immunrendszer hatására alakul ki. Neurológiai vizsgálatot javasolnék Önnek, ahol a vizsgálata után a panaszok szervi eredetét ki tudják zárni.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.