Epilepszia és nyomás érzés
Tisztelt Doktor Úr/Nő! A párom 26 éves férfi, epilepsziás rohamai voltak, azt hiszem, eddig 3-4 alkalommal. Az első rohama több évvel ezelőtt volt, a rohamok között eltelik fél év, egy év adott esetben. Timonilt kell szednie napi háromszor, annak ellenére, hogy EEG-vizsgálat során nem találtak semmilyen agyi elváltozást, semmilyen jele nincs a betegségnek. Furcsa dolgokat vettem észre rajta, és aggódom. Esténként, miután beveszi a gyógyszert, mindig fáj a torka. Köhögése már két hete tart, és sokszor szinte fulladásig szenved tőle. Nem értjük az okát, orvost pedig nem akar látni. Ma munka közben rosszul lett, azt mondta, nagy nyomást érzett a fejében, elkezdett szédülni és hányingere lett. Ez az állapot 1, 5 órán keresztül tartott, és nem akart szűnni a rosszulléte. Pszichiátriai tünetekre is felfigyeltem, bár csak egy hónapja: nagyon hamar felidegesedik, mondhatnám, hogy agresszívan viselkedik. Hagyni szoktam, hadd nyugodjon le, és amikor ez megtörtént, azzal nyugtat, hogy ne vegyem őt mindig komolyan, ha ilyen eset adódik. Olvastam, hogy a Timonil gyógyszernek is lehetnek hasonló mellékhatásai, amelyeket fent említettem, de igazán nem tudom, mit gondoljak. Az orvos utasítása szerint háromszor kell szednie, de ő csak esténként vesz be egy tablettát, mert nem akar gyógyszerfüggő lenni. Tudom, hogy a gyógyszerkezelés fontos, és fenntartja a rohammentességet, de mivel betegsége teljes részleteibe nem avatott bele, kétségeim vannak. Ön mit gondol? Lehetséges, hogy a gyógyszernek vannak ilyen mellékhatásai? A párom, depresszióra nagyon hajlamos. Ez az epilepszia következménye vagy oka lehet? Válaszát előre is köszönöm!
Dr. Bessenyei Mónika válasza epilepszia témában
Kedves Kérdező! Lehet a gyógyszernek ilyen mellékhatása, de nem szoktuk tapasztalni, inkább a nyugtató hatása az, ami jellemzőbb. Mindenképpen beszélniük kellene a kezelő orvosukkal, egy alapos kivizsgálásra lenne szükség. Beszélje rá.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.