Rigesoft-csikló duzzanat?

Kedves Dr Nő/Úr!

Olyan problémám lenne h 2010.máj. 21-én (1 héttel előtte menstruáltam) a férjemmel nem védekeztünk, ill úgy h megszakításos együttlét volt, ezért másnap ijedtségemben reggel 10-kor bevettem 1 rigesoftot és a 2-at. este 22: 15-körül-de ekkor már lagziban voltunk és ittam pár kortyot! Ez befolyásolhatja a hatását? a mai napon 05.26-án szédölögtem picit, és barnás folyásom volt valamint bedagadt a csiklóm, ami fáj is picit? Ez lehet a hormonoktól?, Mennyi az esélye h terhes lehetek? Ugye nem! Nagyon félek! Már van 1 kislányunk és most kizárt h be tudnánk vállani 1 másodikat! Spirál felhelyezésén gondolkodom!

Válaszát előre is köszönöm és nagyon várom: Vera

WEBBeteg Szakértő válasza rigesoft témában

Kedves Vera! Ha a gyógyszer megfelelően felszívódott (pl. nem volt hányás), a hatását is kifejtette, ezt jelzi a kevés vérezgetés is, illetve lehet emiatt a csiklóduzzanat. Ettől függetlenül a terhességet kizárni akkor lehet majd, ha vagy megjön a következő menses, vagy ha késne (a gyógyszer miatt ez lehet), kb. 4 hét múlva negatív a terhessélgi teszt. Addig az izgalom marad, de a terhesség esélye a tabletta mellett jóval kisebb, mint ha nem vette volna be.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
 WEBBeteg Szakértő
WEBBeteg Szakértő Webbeteg
Megválaszolva: 2010. május 27.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Rigesoft hatása
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Tegnap este baleset történt és az orvostól Rigesoft tablettát kaptam. Sajnálatos módon ez már a második eset, hogy evvel a...
Canesten kombi terhesség alatt
Tisztelt Doktor Úr. 18 hetes kismama vagyok. Terhesség gondozáson candidat állapotottak meg, kaptam rá canesten kombit. Nem olvastam el figyelmesen az...
Csiklófájdalom
Tisztelt Doktor úr! Három éve szűnni nem akaró csikló fájdalommal küzdök. Az első pár hónapban gyengébben fájt, de mostmár ott tartok, hogy egy...
HPV fertőzés kezelése
Jó napot kívánok! Az endokrinológusom ajánlására szednék Isoprinosine a HPV kezelérésre, a páromnak is szüksége van erre a kezelésre az újrafertőződés miatt?...
Klion D 100 csere
Tisztelt Doktor úr! Heveny hüvely gyulladást diagnosztizáltak nálam a mai napon, amelyre Klion D 100 hüvelykúpot írt fel az orvos. Viszont, csütörtökön...
Érthetetlen citológia
Tisztelt Nőgyógyász! Megkaptam a citológiai leletemet, amin a következő dolgok vannak beixelve: Kenet értékelése: NEGATÍV Reaktív és reparatív jelek:...