Félelem
Tisztelt Doktor Nő/Úr!
Több, mint egy éve megjelent a hüvely külső részén jobb és baloldalon is két borsónyi kis piros pont, ami semmilyen problémát nem okozott, de elmentem vele orvoshoz, aki nem is kettőt négyet talált, de azt mondta szőrtüszőgyulladás, nem kell vele foglalkoznom. Pár hónap múlva, mivel idegesített elmentem egy másik orvoshoz, aki bőrgyógyász felkeresését javasolta, ahová nem mentem el. Eltelt több, mint fél év és ebből egy elkezdett nőni, de problémát most sem okoz. Nem tudom, mi ez és ez nőgyógyászati, vagy bőrgyógyászati probléma-e. Teljesen tanácstalan vagyok, hová forduljak. Gondot nem okoz, okozott eddig, de félek, hogy még nagyobb lesz és nem tudom, mi ez. Próbálok csatolni képet, amit nehezen tudtam elkészíteni. Kérném szíves segítségét, hogy mi lehet ez, kell-e félnem.
Köszönöm szíves válaszát.
Imola
Dr. Csuth Ágnes válasza növedék témában
Kedves Imola! Sajnos a fotó nagyon rossz minőségű, de a növedék leginkább gyulladt faggyúmirigy lehet. Mind bőrgyógyász, mind nőgyógyász is hivatott az elváltozást kezelni, de sok helyen a nemi szervekhez kapcsolódó elváltozásokat a bőrgyógyászok nőgyógyászhoz küldik, ezért inkább azt javaslom, hogy mutassa meg nőgyógyászának.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.