Természetes szülés, vagy császármetszés?

Tisztelt Doktornő/Úr! Én egy 35 hetes kismama vagyok. 2002-ben volt egy jobb oldali pattanó csípő (coxa saltans) műtétem. (Ez az intenzív sportolás által alakult ki nálam, vagy legalábbis akkor jött elő.) A műtét előtt-után elkészített rtg felvételen, derült ki, hogy állítólag csípőficammal születtem, amit nem vettek észre. Azt mondják, hogy túl meredek szögben ível a medencém és ahogy beleilleszkedik a combcsontom, ez nem ér össze megfelelően. A gerincemről is készült rtg felvétel. Ott pedig azt állapították meg, hogy valami olyan ér össze, aminek nem kellene. A nőgyógyász orvos ortopéd szakorvosi véleményt kért, hogy szülhetek-e természetes úton, vagy javasolt-e inkább a császármetszés. A véleményét szeretném kikérni ebben a témában. Válaszát előre is nagyon köszönöm! Üdvözlettel.

Dr. Deli Tamás válasza természetes szülés témában

Kedves Gabriella! Én csak ugyanezt tudom mondani: ennek az állapotnak a megítélése az Ön állapotának és röntgenfilmjeinek áttanulmányozásával ortopéd szakorvos feladata, on-line nem adható egyértelmű válasz. Ezért mielőbb keressen fel ortopéd szakorvost, sokat ne halogassa, hiszen a szülés nem mindig vár a 40. hétig, a szülőszobán viszont már célszerű, hogy kézben legyen a megfelelő szakorvosi vélemény. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. július 10.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Canesten kombi terhesség alatt
Tisztelt Doktor Úr. 18 hetes kismama vagyok. Terhesség gondozáson candidat állapotottak meg, kaptam rá canesten kombit. Nem olvastam el figyelmesen az...
Csiklófájdalom
Tisztelt Doktor úr! Három éve szűnni nem akaró csikló fájdalommal küzdök. Az első pár hónapban gyengébben fájt, de mostmár ott tartok, hogy egy...
HPV fertőzés kezelése
Jó napot kívánok! Az endokrinológusom ajánlására szednék Isoprinosine a HPV kezelérésre, a páromnak is szüksége van erre a kezelésre az újrafertőződés miatt?...
Klion D 100 csere
Tisztelt Doktor úr! Heveny hüvely gyulladást diagnosztizáltak nálam a mai napon, amelyre Klion D 100 hüvelykúpot írt fel az orvos. Viszont, csütörtökön...
Érthetetlen citológia
Tisztelt Nőgyógyász! Megkaptam a citológiai leletemet, amin a következő dolgok vannak beixelve: Kenet értékelése: NEGATÍV Reaktív és reparatív jelek:...
Loop konizácio
Kedves Doktor Úr, kérem segítsen az alábbi lelet értelmezésésben. Loop konizáción vettem részt, és az alábbi szövetteni eredményt kaptam. Sikerült...