Kényszerbetegség? Gondolati túlelemzés
Tisztelt Dr. Úr/Nő! Lehet, hogy bután hangzik, de a problémám az, hogy túl sokat gondolkodok., De ezt olyan szinten, hogy képes vagyok elhangzott mondatokat, megtörtént szituációkat vagy saját gondolatokat órákon keresztül elemezni, apró részletekre bontani. És ezt már kényszernek érzem, annyit rágom magam, hogy egyszerűen fárasztó. Nem mondom, hogy haszontalan, mert talán épp ezért jutok el felismerésekig, de azt hiszem, már nem egészséges mértékben űzöm ezt. Kényszeresen figyelek a legapróbb részletekre, így igazából semmit nem tudok úgy befejezni, ha egyáltalán befejezem, hogy az elégedettséggel töltsön el., Ami másnak egy-két óra, azt én napokig elhúzom. Igazából nincs annyi tünetem, mint a kényszerbetegségnek, csak ez a mindent minden szempontból való kielemzés gondolati téren, a tökéletességre való törekvés és a kényszeres vásárlás. Azért mondom, hogy kényszeres, mert csak addig kellenek nekem és csak addig okoznak hamis örömet, ameddig kiadom rájuk a pénzt. Utána vagy állnak érintetlenül, vagy elajándékozom őket. Néha ott vagyok, hogy fölrobbanok, szó szerint. Ugye ezt nem tudom megtenni, így általában feszült vagyok, ideges. Igazából teljesen be vannak táblázva a napjaim, úgyhogy azt se lehet mondani, hogy nem kötöm le magam. Mit kéne tennem? Egyáltalán beteges mindaz, amit leírtam? Válaszát köszönöm.
WEBBeteg szakértő válasza kényszeres vásárlás témában
Kedves Kérdező! Az Ön által leírtakból egyedül a vásárlás üti meg a kényszeresség mércéjét, a többi inkább perfekcionista személyiségre és szorongó alkatra utal. A megoldás az Ön esetében a pszichoterápia lenne, mellyel hatákonyan lehet kezelni a kényszeres vásárlást és a dolgokon való rágódást is.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
![Általános szakértő](/images/site/nincskep.jpg)