Gyász
Tisztelt Doktor Úr!, December végén halt meg a nagypapám kórházban, aki velünk lakott. Nagyon kiborultam, olyan, mintha a mama is vele ment volna el végleg, lezárult egy szakasz, nem vagyok már senki unokája. Sokat gondolkodtam mit kellett volna másképp, gyötör a bűntudat (most is?), alig aludtam, hogy bevitettem pont karácsony előtt, de tarthatatlan volt az állapot, elvizesedett (szívbetegség), bekakilt. Azért írok, mert most, hogy visszamentem dolgozni, amikor erre gondolok már nem igazán szomorít el. Este eszembe jut, de olyan, mintha nem éreznék semmit. Nagyon szorongtam mi lesz most velem, lefogytam pár kilót, elborított a félelem, hogy oda az egyetlen férfi támaszom. Nem gondoltam, hogy ilyen hirtelen hal meg. Nagyon szerettem, fantasztikus humora volt, de sok gond volt vele, úgy érzem nem tettem meg mindent érte. Anyám a kibirulásaival csak tetézte a problémákat, volt, amikor én szedtem őt össze. Most is elviselhetetlen. És most semmi. Nyomasztó gondolataim vannak, mintha a halál gondolata se okozna félelmet. Csak magamra számíthatok (Anyukámmal a kapcsolatom nem igazán jó, de azért segít nekem, viszont alig van nyugdíja, anyagi bizonytalanság van jelen, pedig külön kéne költöznie, de rám szakadna a magány.) és nagyon boldogtalan vagyok, régóta keresem a szerelmet, de nincs kapcsolatom, senkit sem érdeklek. Olyan, mintha mindenen túl tudnám tenni magam, már semmi nem ráz meg. Elegem van. Azt hiszem mégiscsak szorongok., Hogy valami rosszat csinálok.
Dr. Pálvölgyi Rita válasza gyászfolyamat témában
Tisztelt Kérdező, A gyász feldolgozásának folyamata során lehetnek olyan időszakok, mikor inkább az érzelmek hiánya mutat rá a veszteségre. Ez különösen így lehet, ha napközben gondolatait a munkája köti le. Azt tanácsolnám, - ha módja van erre, - keresse fel személyesen egy kollégámat, és a veszteség feldolgozásában, továbbá az egyéb magánéleti problémákbn, elakadásokban kérje a segítségét. Üdvözlettel.
