Lelki probléma.
Tisztelt szakértő.Én egy 31 éves nő vagyok. Sajnos mostanában elég rosszúl érzem magam lelkileg, nagyon üresnek érzem magam belül. Nem igazán érzek semmit csak úgy vagyok érzelmek nélkűl. Van egy 8 éves kislányom őt persze nagyon szeretem, de vele is elég türelmetlen vagyok, sokszór kis apróságok miatt is üvőltök vele, ami után persze majd meg ől a lelkiismeret, de amikór elvesztem a fejem sajnos nem tudok gondólkodni. Tényleg annyira jó gyerek és kitünő tanuló nem ezt érdemli tőllem az annyától. A férjem is csodálatos ember, nagyon sokat dolgozik és emellett itthon is ki szeretné venni a részét a házimunkából, de persze ezt nem engedem neki. Nagyon rendes ember nem iszik nem csinál semmi olyat, amivel megbántana, és eléggé romantikus alkat. De ennek ellenére nem érzek iránta semmit, és sajnos szerelmes sem voltam bele soha pedig ő nagyon megérdemelné, de egyszerűen semmit sem érzek iránta.És mostanában ez jellemző rám ez az érzéketlenség. Nagyon szorongok ideges vagyok, állandóan olyan dolgok járnak a fejemben, hogy elveszítem a kislányomat, de ezek a gondolatok már állandóan a fejemben vannak ezzel kelek ezzel fekszem, úgy érzem ha nincs velem megfúlladok. Az önbizalmamat is teljes mértékben elvesztettem mondjuk sosem volt önbizalmam, de most még annál is kevesebb van. Ha nagy nehezen el tudok aludni olyan rémálmaim vannak, hogy azt el sem merem mondani. Azt szeretném kérdeznio, hogy mi lehet velem? Nem akarok ilyen lenni boldog karok lenni, de egyszerűen nem megy. Válaszát előre is köszönöm. Judit.
WEBBeteg Szakértő válasza lelki probléma témában
Kedves Judit! A kiüresedettség, depresszió és szorongás hátterében sok minden meghúzódhat, többségében nem is csak egyetlen oka van. Érdemes végiggondolni, mióta érzi magát így, mi minden történt akkoriban, amikor ezek az érzések megjelentek. Van, amikor külső környezeti tényezők hatására alakul ki az Ön által leírt negatív hangulat, de emellett általában olyan személyiségjellemzőkkel magyarázható, mint például, mennyire vagyunk hajlamosak a bűntudatra, vagy, mennyire tudjuk kiadni magunkból a bennünk keletkező indulatainkat, mennyire tudjuk elmondani és képviselni a véleményünket. Például lehetséges, hogy sok mindent magunkban tartunk, sok mindent inkább lenyelünk, csak, hogy ne legyen vita. A bűntudat, a ki nem fejezett indulatok hozzájárulhatnak az Ön által leírt jelenségekhez. Azt nem írta, dolgozik-e, de sokszor a munkahelyi problémák is akarva-akaratlanul, ha nem is vesszük észre, de beférkőznek a családi életünkbe. Elképzelhető, hogy ez elmúlt időszakban nagyon lefárasztotta, túlvállalta magát, kimerült, ebben az esetben engedje csak meg nyugodtan a férjének, hogy segítsen. A különböző relaxációs technikák, autogén tréning ugyancsak hatékonyan tudnak hatni hangulatunkra, szorongás szintünkre. Kitartó relaxációval tapasztalatok szerint az álmaink is nyugodtabbakká válhatnak. A sport, vagy bármilyen aktív tevékenység, illetve az alkotó, művészi tevékenységek is segíthetik abban, hogy kibillenjen ebből az állapotból. A kislánya érdekében tegyen a saját lelki egyensúlya érdekében, hiszen szüksége van egy stabil anyukára, aki kiegyensúlyozottan, megértően és elfogadóan tud mellette lenni! Amennyiben ez a hangulati állapot huzamosabb ideig fennáll, vagy minden igyekezete ellenére csak rosszabbodik, mindenképpen javaslom, hogy keressen fel egy pszichológus, vagy más, lelki segítségnyújtással foglalkozó szakembert!
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
![WEBBeteg Szakértő](/uploads/szakerto/szakerto_fenykep/szakerto_id/205.jpg)