Végbél operáció
Tisztelt Doktor Nő/Úr! Kényes témában szeretnék tájékozódni. 1. A végbélen belül eső részen találtak egy kisebb cisztát. Annak rendje és módja szerint az altatóorvossal megbeszéltünk mindent, a DoktorÚr is nagyon segítőkész. Az opreáció előtt a gerincbe adnak egy érzéstelenítőt, hogy, deréktól lefelé ne érezzek semmit. 2. Szövettan. Az orvosok csak akkor tudnak, mintát venni a cisztából, ha már beadták a gerinc érzéstelenítőt és megtörtént a műtét. Leleteim alapján minden rendben van velem, annak ellenére, hogy a 70.-ik életévemet töltöttem be. Kérdéseim tehát a következők: 1. Szükség van egy, deréktól lefelé teljes érzéstelenítésre ilyen esetben? Hiszen a fogorvosnál sem, deréktól felfelé érzéstelenítenek, hanem helyi érzéstelenítőt adnak! 2. Ahhoz, hogy szövettani eredmény legyen, előbb valóban műteni kell? Nem úgy működik a rendszer, hogy előbb, mintavétel és utána az eredmények alapján döntik el az orvosok, hogy szükség van-e a műtétre vagy sem? Számomra furcsa, hogy mindent a műtéthez kötnek, pedig a leleteim alapján makk egészséges vagyok (vérvétel, vizelet, EKG, ultrahang stb.) Olyan eljárásól is halottam már, ami helyi érzéstelenítéssel történik és lézeres úton távolítják el a cisztát, -vagy dagantot. Várom megtisztelő válaszukat! Tisztelettel: F. K.
WEBBeteg szakértő válasza végbélműtét témában
Tisztelt Kérdező! A gerincközeli érzéstelenítés szükséges, mivel a végbél beidegzése több ideg felől történik és nem lehet olyan hatékonyan alkalmazni a helyi érzéstelenítést, mint a fogászatban. Mivel a cysta eredete ismeretlen, ezért akarnak szövettani vizsgálatra, mintát venni. Ez nagyon fájdalmas lenne a gerincközeli érzéstelenítés nélkül. A műtét során tudják eldönteni, hogy van-e lehetőség a teljes eltávolításra, vagy csak, mintavételre. A műtét előtti kivizsgálás a műtéti rizikó korrekt felmérésének része. A leírt eljárás helyesnek tűnik.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
![WEBBeteg szakértő](/images/site/nincskep.jpg)