Miként lehet a halo-naervus során létrejött fehér folttól megszabadulni?
Tisztelt Bőrgyógyász!
3 éve fedeztem fel magamon egy 30*15 mm-es fehér foltot egyik anyajegyem (köldök feletti) körül. Egyből bőrgyógyászhoz mentem, aki azt mondta, hogy ez egy természetes reakció, és valószínűleg a folt idővel el fog tűnni. (júindulatu elváltozás) Mára az anyajegy teljes egészében eltünt, de a folt megmaradt. Kérdésem az lenne, hogy van e még rá esély, hogy ez magától eltünjön? Olvastam a Vitiligo-ról, az én esetemben a foltot tekinthetjük annak is? Most a bőrgyógyász, akihez járok, felírt egy Advantan nevezetű krémet, hogy próbáljam meg ezzel kezelni, hátha. Megvettem, azt olvastam a tájékoztatón, hogy ez ekcémára való. Ön szerint nyugodtan használhatom? 1 éve pedig olyat mondott, hogy ugye a leégés nem jó dolog, de a folt eltűnése esetében mégis jót tehet (nem fejtette ki, gondolom a pigmenttermelés "segítésére" értette), erről mi az Ön véleménye? Vitiligo-hoz olvastam egy Vitix nevezetű krémet, esetleg azt is megpróbáljam? Olvastam még olyanokat is, hogy "pigmenthiányra ultraibolya-B fényterápia", vagy "különböző kozmetikai fedő- és színezőanyagokkal a normál bőrszín teljesen utánozható".
Szeretnék megszabadulni a folttól, mert nagyon zavaró, ebben szeretném kérni a segítségét, hogy Ön szerint melyik úton induljak el?
Válaszát előre is köszönöm!
WEBBeteg Szakértő válasza anyajegy témában
Az anayajegyek körül kialakuló pigmenthiány patomechanizmusa hasonlít a vitiligóéra. Nyugodtan használhatja az Advantan krémet, segítheti a repigmentálódást. Vitiligó esetében alkalmazható a fénykezelés, de hosszadalmas, és sajnos csekély eredményt ad. A Vichy, Dermablend korrekciós alapozóját tudnám ajánlani, mely láthatatlanná teszi a fehér foltot.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.