Epilepszia vagy vércukor leesés?

Tisztelt Doktor nő! Azt szeretném megtudni, hogy a lányomnak tavaly nyáron volt egy gama nevezetű nagy rohama az óvodában, be került a neurológiára és végeztek rajta vizsgálatokat, hogy kiderítsék van e epilepsziája az ébrenléti és alvás állapotban sem találtak semmi arra utaló jelet, hogy bármi ilyen lenne. Azt mondták lehet a vércukra esett le és az váltotta ki. Azt tudni kell, hogy 9/3 apgárral született és tüdő gyulladása és szepszise volt ezért neurológushoz jártunk fél éves koráig. Annyit talált a doktor nő, hogy gyenge volt a nyaka erősíteni kellett, de időben csinált mindent 3 hónaposan hasra fordult 5 hónaposan hátra 6 hónaposan felült és kúszott 7 hónaposan felállt mászott és egy évesen indult el teljesen önállóan. A kérdésem az, hogy azóta is van, hogy elbambul ezt jelzik felém az óvodában én itthon nem vettem észre. A baba reflexei nem épültek le ezért jár tsmh gyógytornára. Figyelmetlen és eltud esni. Őn szerint az elbambulása lehet visszamaradt valami a szüléséből és epilepszia jele annak ellenére, hogy két orvos is azt mondta semmit nem lát a leleteiben? Köszönöm válaszát előre is.

Svábhegyi Gyógyintézet válasza epilepszia témában

Tisztelt Kérdező! Valóban léteznek úgynevezett alkalmi rohamok, melynek hátterében nem igazolható epilepszia betegség. Ilyenkor a rohamok ismétlődésére nem igen kell gyakrabban számolni, mint bármelyik más, epilepsziában nem szenvedő gyermek esetében. Léteznek olyan epilepszia forma, melyben a gyermek "elbambulásán" kívül mást tünetet nem látunk. Megnyugtató kizárására vagy igazolására EEG vizsgálat és gyermekneurológusi konzultáció szükséges. Amennyiben otthon is tapasztalják ezt a jelenséget, akkor segítséget jelenthet az ideggyógyász számára a kamerával történő rögzítése és bemutatása. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. április 11.

Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek

Epilepszia esetén busz út?
Tisztelt Doktornő! Kislányomat 2022 januárjában, 11 évesen Benignus centrotemporalis epilepsziával diagnosztizálták. (Édesanyjától örökölt betegség, akit...
Szédülés, elesés
Tisztelt WEBBeteg! Kedd délután a 15 éves lányunk megszédült itthon, elesett, a fejét beütötte. Vannak pillanatok, amikre nem emlékszik. Mindez rövid idő...
EEG-eredmény
Tisztelt Dr. Fehér Gergely! Egy aggódó anyukaként kérem a segítségét. Kisfiammal (6 éves, SNI-s), a mai napon voltunk EEG-n. A kezelő orvosa azt közölte,...
EEG vizsgálat
Tisztelt Doktor Úr! Voltam EEG vizsgálaton és az alapján azt állapították meg, hogy epilepsziás vagyok. Soha nem volt semmilyen testi tünetem. Ez alatt értem...
Epilepszia?
Tisztelt Dr ÚR! Az lenne a kérdésem, hogy az EEG leltem alapján valóban epilepsziás vagyok e? Lelet: kevert polymorph ébrenleti tevékenység. Szemnyitaskor...
Kérem segítsen!
Üdvözlöm Doktornő! Köszönöm gyors válaszát. A kérdésekre megpróbálok a leletek alapján válaszolni. 3 hónap alatt 2 GM nagyrohamnak leírt rosszulléte volt,...