Térdszalagok

Üdv! AZ a problémám, hogy a térdszalagjaim nagyon gyengék! Voltam orvosnál, Azt mondta 1 hétig pihentessem utána pedig próbáljam megerősíteni., De én 5 éves korom óta lovagolok. És azt nem mondta mikor kezdhetem el. Már egy hónapja nem ültem lovon és azt mondta ha leesek akkor meg kell műteni és sánta leszek.. És ha nem esek le akkor mehet ugyanúgy a lovaglás vagy nem? Mert kell hozzá térd, de jó lenne tudni, hogy egy életre nem lovagolhatok többet-e! Köszönöm..

Dr. Bogdán Aurél válasza térdszalagok témában

Vizsgálat nélkül nem tudok pontos választ adni. Nem igazán értem mit akart a kolléga a mondandójával. Attól, még, hogy lazák a térdszalagok, attól lehet lovagolni, és nem nagyobb a sérülés veszélye lovagláskor, mint mondjuk futáskor, sőt! Ha tényleg lazák a szalagok, akkor sérülés után kevés az egy hét, legalább 4 hétig célszerű rögzíteni a térdet. Ezt követően el lehet kezdeni lovagolni, de tanácsos térdrögzítő viselése. Ha befejezte a növekedést és még akkor is ismétlődnek a lazaságból adódó sérülések, akkor műtéti megoldás is szóba jön!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. július 28.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Térdszalag szakadás
térdemben hány szalag van? lehetséges hogy mind elszakad egyszere, és nem kell pótolni sem összevarrni és menyi idö a gyógyulása a térdszalag szakadásnak...
Elhúzódó jobb térdfájdalom
Tisztelt Doktornő! Évek óta fennálló fájdalmam van a jobb térdemben, de az utóbbi időben jelentősen erősödött. Mit javasol, milyen kezelési lehetőségeim...
Jobb oldali hát-, derék- és...
Kedves Doktornő! Röntgenlelet kielemzéséhez kérnék segítséget, leginkább azzal kapcsolatban, hogy az eredmények megmagyarázzák-e a hátam jobb oldalán,...
Porcsérülés gyógyítása évek múltán
Tisztelt Doktornő! Évekkel ezelőtt történt egy kis "balesetem": beakadt a cipőm sarka az aszfalton lévő résbe, és amikor léptem volna, egy jó nagyot rántott...
Vállsérülés görkorcsolyázásnál
Görkorcsolyázásnál a bal vállamra estem. Felálltam, hazavezettem az autót. Ez négy napja történt. A sérült karomat fel tudom emelni, de nem tudom teljesen...
Bal csuklo porcsérülése
Kedves Doktor Nő, 6 héttel ezelőtt volt egy balesetem, bal csuklóm sérült meg. Voltam MR vizsgálaton, a lelet: -A TFCC -Palmer 1b osztályú elváltozás...