Mellgond

Nem fejlődött ki a mellem, bár 20 éves vagyok. Voltam nőgyógyásznál, nem is egynél, csak kigúnyoltak, Cypromixet írtak, hiszen szőrösödök is.Voltam plasztikai sebésznél, aki azt írta a lapra, hogy emlő rendellenesség, és OEP egyedi méltányosságit kért számomra, mert ő is látta, hogy gond van, hiszen a legkisebb mlltartó is nagy számomra, icipici mellszövetem van csak. Addig háziorvos csináltatott nyaki Uh-t, hasi Uh-t, mellkas röntgent, labort, semmit nem mutat. Voltam egy másik nőgyógyásznál is kivizsgálás miatt, ő viszont előbbiekkel ellentétben nem látta a sok szőrt rajtam, és szerinte normális, hogy nincs mellem."Semmi bajt nem látok"ezt mondta, holott előtte mindenki, háziorvos, előző nőgyógyászok, plasztikai sebész látta, hogy valami gond van, bár nem csináltak ellene semmit. Most majd az I. Belklinikára kell mennem, endokrinológiai vizsgálat lesz.Érdekelne, hogy szedjem tovább a Cypromixet, ami félek, hogy befolyásolja majd az endokrinológia eredményét, vagy sem, mert erre senki sem válaszolt. Kinek higgyek, tényleg normális, hogy nincs mellem, hogy még a legkisebb melltartó is nagy rám?, Hogy már sebesedik a bőröm a sok szőrtelenítéstől, hiszen olyan helyeken is kell epilálnom, ahol nagyon érzékeny a bőr, már benő a szőr, sebesedik a bőröm, szőrtüszőgyulladásom van, hegek maradnak, van, hogy gennyesedik.. Ez mind normális? Mert a legutolsó nőgyógyász szerint nincs baj, de nem tudom megvizsgáltatni mással magam, mert akihez tartozok, szabin van, de ő meg annak idején gúnyolódott, azt mondta, hogy vegyek egy epilátort, meg, hogy legalább megspórolom a melltartók árát. Ha kiderül, hogy hormonális okok miatt van, az is helyreállító műtétnek számít, állja az OEP? Ha kiderül, hogy ha időben kezelik, amikor szóltam, és már elnézést, hogy így fogalmazok, ennek ellenére leszarták, hogy ezek a tüneteim, felelősségre lehet vonni az orvosokat? Például a körzeti nőgyógyászt, akinek időben szóltam (ő a gúnyolódós, akit említettem), és azt mondta, hogy nem küld el endokrinológiára. Ez két éve volt. Most várhatok endokrinológiára, ha ki is derül, hogy van valami hormongondom, még ha tudnának is gyógyszerezni, évekbe telne, holott én időben szóltam., Amikor előző héten voltam Uh-n, a doktornő magától szólt, ő látta a gondomat magától, nem kellett említeni neki. Szörnyű, hogy lehet, ha, amikor szólok és elküldenek vizsgálatokra, akkor lehet, hogy gyógyszerekkel lehetett volna még segíteni ezen. Azt sem értem, hogy a gyerekorvos miért nem vette észre, hogy nem fejlődök, holott beteges gyerek voltam, gyakran mentem hozzá. Anyuval mindig azt hittük, hogy csak későn érő típus vagyok, azt hittem, ha baj lenne, úgyis szólna a gyerekorvos.És ha elutasítják az OEP kérelmet, mi lesz velem? Olyan rossz érzés, hogy nem vehetek egy melltartót, mint a korosztályom, nem vehetek fel egy, dekoltált felsőt, vagy egy vékonyabb anyagút, mert mit veszek fel alá, hiszen a legkisebb melltartó is nagy rám.. Teljesen belebetegedtem, hiszen bántottak is miatta, nem egyszer.."Láttam már nagyobb szúnyogcsípést is, egy kis antihisztamin, és rendbejössz"meg ilyenek. Mit lehet még tenni? Ha kiderül, hogy baj van, felelősségre lehet vonni azokat az orvosokat, akik nem cselekedtek? A legszörnyűbb, hogy az idegeim is tönkrementek ebben a pár évben.. Szdejem a Cypromixet, vagy hagyjam abba? Köszönöm válaszát!

Dr. Csuth Ágnes válasza nőgyógyászati kérdés témában

Kedves Kérdező! A hormonvizsgálat előtt ki kell hagyni a fogamzásgátlót, mert befolyásolja az eredményt, és az sem mindegy, hogy mikor történik a hormonvizsgálat, erről egyeztessen az endokrinológussal. A kezelőorvosok felelősségre vonásával kapcsolatosan nem tudok tanácsot adni, erről kérdezzen meg betegjogi képviselőt.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. július 28.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Nőgyógyászati kérdés
Kedves Doktok Úr/Nő! Hosszú ideje rendszeres folyásom van. A ciklustól függően eltérő színű, szagú, állagú, és tudom, hogy ez még önmagában nem jelent...
Rendszertelen menstruáció
Üdvözlöm! Az idén márciusában erős alhasi fájdalom miatt felkerestem a székesfehérvári nőgyógyászatot ahol nem találtak semmi különöset.azt mondták, hogy...
Duphaston szedése
T. Doktor úr, Mensi helyett barnázásom volt. Ez után volt 2 halvány poz.tesztem. Majd 2 nap múlva negativ tesztem lett ez még mindig csak a 4. hétem lett...
Titokzatos betegség
Tisztelt Doktornő! Legalább 30 éve visszatérő panaszomra keresek választ. Régebben havonta, -kéthavonta jelentkeztek a tünetek, melyek általában a havi...
Méhgyulladás és kontroll
Tisztelt Doktor Úr! Két kérdésem lenne. 1. Kb. 2 hete volt diagnosztikus HSK-m. Utána 1 napig 37.8-as hőm és kevéske vérzésem volt. Azóta néha, ha behúzom az...
Bizonytalanság
Tisztelt Doktor Úr/Nő! A bőrproblémáim miatt felkerestem a nőgyógyászom, aki hormonvizsgálatra küldött a ciklusom 22. napján, aminek az eredménye a következő...