Alvászavar
A fiam rendszeresen-évek óta-nem alszik mert rémálmai vannak. Sajnos minden családi problémánkat előtte beszéltük meg és az ezzel járó vitáinkat is végigfigyelte kiskora óta. Egy éve saját magától orvoshoz fordult segítségért és azóta is rendszeresen jár kezelésekre, de a rémálmai azóta sem hagyják aludni csak pillanatnyi szundikálás erejéig mert fél elaludni. Kb.fél éve tudtuk meg tőle, hogy ez a problémája, azóta mindent elkövetünk, hogy csak a jót mutassuk előtte, próbálunk mindenben a kedvére tenni, de most szakított a menyasszonyával is akivel 6 éve együttvolt mert nem akarja az ő életét is elrontani. Van-e ebből kiút, miben tudnánk mi szülők segíteni rajta? Kérem, hogy, amint tudnak segítsenek! Válaszukat előre is köszönöm! Márton Norbert
Kovács Piroska válasza alvászavar témában
Kedves Uram! A fia problémáját a leírtak alapján nehéz azonosítani. Azonban, ha orvoshoz fordult és azóta is terápia alatt áll, akkor megtette a kezdő lépést. Mivel azt sem írta, hogy a terápia miből áll, így csak ajánlani tudom, hogy amennyiben csak gyógyszeres kezelésben részesül, feltétlenül kezdjék el a pszichoterápiát, ugyanis a trauma feltárása és átdolgozása nélkül nem várható gyökeres változás. Üdvözlettel.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.