Alvászavar kisgyermekkorban
Tiszelt Doktor Nő/Úr! Van egy nagyon okos 6 éves kisfiam, akinek az elmúlt 1 hónapban egyre sűrűbben lefekvési, alvási problémái vannak. Az óvónéni elmondása szerint is a gyerek jól foglakoztatható, gyorsan tanul, fegyelmezett, szabályokat ismerő és betartó kisfiú. Otthon már másabb a helyzet, többször szófogadatlan, visszabeszél. Esténként megszokott napirend szerint hasonló időbeosztásban vacsorázik, fürdik, utánna mese olvasás és alvás. Mostanában húzza az időt különbőző felesleges kédésekkel, hogy addíg se hagyjam magára, majd miután magára hagyom kitalál magának dolgokat, amik szerinte nem teljesültek (gondolok itt olyasmire, hogy nem olvastam neki mesét, vagy nem kapott jó éjt puszit stb) és ez miatt elkezd sírni. Időnként úgy bele tudja lovalni magát, hogy akár 1-1, 5 órába is beletellik mire megnyugszik. Próbáltuk már kérdezgetni tőle másnap, hogy mi az oka ezeknek a hisztiknek, elmondása szerint fél valamitől, de nem tudja megfogalmazni, hogy mitől. Éjszaka folyamán is rendszeresen megébred, jó esetben 5-10 perc alatt visszaalszik, de gyakran előfordulnak éjszaka is a sírásos esetek. Nem tudom, befolyásoló tényező-e, hogy szeret TV-t nézni, állandóan megy nálunk a mese csatorna, és a mamáéknál minden nap engedélyeznek neki 1 óra számítógépezést, amit én sokkalok. Januárban, derült ki, hogy lesz kistestvére, aminek szerintem örül, bár kikötötte, hogy az Ő szobályában nem alhat. Egyszem gyerek, és unoka, körülötte forog a világ. Gondoltunk már arra is, hogy a kistestvér gondolata ijeszti meg. Megbeszéltük már vele, hogy mi ugyanúgy fogjuk szeretni mindkettőjüket, és Ő lesz az okos nagytestvér aki segíthet majd anyának a baba körül, de valaki szerint ez sem volt jó megközelítés a mi esetünkben. Ugyanis kisfiam kissé maximalista, szeretne mindent a lehető legjobban csinálni, és ezzel, hogy segítségre ösztönöztük, ismeretlen feladattal sarkaltuk, amit nem tudja, hogy meg tud-e oldani. A történethez hozzákapcsolódik még, hogy tavaly novemberben mondtuk el neki, hogy akit apjaként ismer, Ő csak a nevelőapukája, mert a vér szerinti apja 6 hetes korában elhagyott minket, és látogatni sem jár. Jól fogadta, nem is kérdezősködött azóta sem a vér szerinti apjáról és a nevelőapjával sem változott meg ezek után a kapcsolata, ugyanúgy apjának tekinti. Szeretnék most választ kapni arra, mi lehet az alvási zavarok oka, mit csinálunk rosszul. illetve szeretnék tanácsot kérni, hogyan kezeljük ezeket a lefektetési problémákat. Válaszukat előre is nagyon köszönöm.
Dr. Varga Tamás válasza alvászavar témában
Tisztelt Kérdező! Biztosan nem csinálnak semmit rosszul! A mesék és számítógép nem valószínű, hogy okai a fenti problémáknak, bár túlzott voltuk káros lehet. A kisfiúk valószínűbb érzékenyebb alkatú az átlaghoz képest. Valószínű szorongásos probléma áll az esti panaszok mögött, ezért próbálja elérni a szorosabb, hosszabb együttlétet, számára nagyobb "biztonság" elérését. A szorongás ebben a korban életkori sajátság is és valóban hozzájárulhat a új testvér gondolata vagy az apáról alkotott kép megváltozása. Az esti együttléteket próbálják intenzívebbé tenni, közösen egyezzenek meg a határokban, időkben és próbálják betartani. Ha a panasz tartósan fenáll kérjenek gyermepszichológustól segítséget, valószínűleg gyorsan megoldható, feldolgozható a "baj".
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.