Mi lehet a gond?
Tisztelt Dr Úr/Nő! Tanácsért fordulok Önhöz. Gyakran előfordul kb egy hónapja, hogy szédülök, de nem gondoltam semmi komolyra. Novemberben hirtelen rosszul lettem az esti órákban mely alkalommal szúrt a mellkasomba és szédültem, majd elájultam. A vérnyomásomban a per érték volt magas és a pulzusom 135. Beküldtek a kardiológiára, ahol kisebb szívbillenytyűzáródási rendellenességet mutatott ki az ultrahang, valamint tachikardiát, mely már korábban is meg volt. Az orvos kért 24 órás EKG -t. 29 -én minden előzmény nélkül rosszul lettem és elájultam ismét. A pulzusom volt magas. 4 -én felrakták az EKG-t. A rendelőben rosszullettem, de végül hazaengedtek kísérettel. Este ismételten rosszul lettem elájultam, s az ügyeleten készítettek ekg-t mely kisebb eltérést mutatott fél órával a rosszullét után. Azóta napi rendszerességgel elájulok és szédülök. Tegnap az orvosi rendelőben történt. A vércukrom is megmérték, mely 10, 8 volt. A háziorvos kért ez irányban is vérvételt. Minden rosszullét alkalmával a mellkasom fáj, mely a lapockámba és a bal karomba sugárzik és a pulzusom magas. A 24 órás ekg eredménye holnap lesz készen. Nem tudom addig is mit tehetnék. A háziorvos azt mondta várjuk meg az eredményeket. Nagyon rossz így, mert nem tudom kiszámolni mikor jön az ájulás, mely egyre gyakoribb és folyamatosan szédülök most már, nehéznek érzem a fejem és gyenge vagyok. Már gondoltam bemegyek a sürgősségire. Nem tudom jó ötlet -e vagy várjam meg a holnapi napot. Várom mihamarabbi válaszát. A mellkasi fájdalom is egyre rosszabb és zsibbad a bal karom.
Dr. Molnár Dóra válasza mellkasi panasz témában
Kedves Kérdező! Amennyiben ilyen ijesztő rosszullétei vannak sürgősségi ellátás igénybevétele indokolt. Jobbulást kívánok! Tisztelettel: Dr. Molnár Dóra, kardiológus
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.